hálózatháztartásirodavideókamera

Első a biztonság, második a Ferencváros

3 Perc olvasási idő
hálózatháztartásirodavideókamera

Első a biztonság, második a Ferencváros

3 Perc olvasási idő

És itt kérnénk elnézést a címért, hiszen mi is tudjuk hogy a Fradi a másodosztályban is alig remekel. Szóval ahogy azt az adatbiztonság témaköréből is nagyon jól megtanulhattuk, valamint híres-hírhedt hackerek által írt könyvekben is remekül meg van fogalmazva, vagy akár még túl is van magyarázva: az adataink kikerülésének elsővonalas védelme nem más, mint a fizikai. Most nagyot mondtunk, de persze ez sem jelent semmi különöset, csupán annyit, hogy ne hagyjuk, hogy bárki, aki a buzzworddé csépelt „social engineering” alkalmazásával csak úgy besétál hozzánk – legyen szó a cégünkről, de durvább esetben beszélhetnénk a villanyszámlásnak álcázott tolvajról -, könnyűszerrel hozzáférjen mondjuk a nyitott ajtó „mögött” tárolt szervereinkhez, és kapva az alkalmon egy pendrive-ot beledugva másolja le az amúgy brutálerős tűzfallal védett titkos adatainkat, aztán egyből rohanjon is vele a konkurenciához. Ugyanígy ne hagyjuk az irodaajtót tárva-nyitva – és hasonlóképpen az irodai gépeinket lezáratlanul, bár ez már nem a fizikai védelem – ha csak ebédelni ugrottunk le a szomszéd kifőzdébe, vagy a éppen a vadiúj dombornyomott bankkártyánkat se hagyjuk elöl csajozási célból asztalunkon, hiszen bárki leolvashatja róla a szükséges adatokat, és már vásárolhat is vele a neten a mi számlánkra, anélkül hogy nehéz munkával ki kellett volna csempésznie a pénztárcában tartott kártyát kabátunk becipzározott belső zsebéből. De legegyszerűbb példaként mondhatnánk azt is, hogy ne felejtsük nyitva a lakásunk ajtaját, ha már a lakatossal rátetettük azt a többszázezres zárat.

Vagy ha már óvatlanok voltunk, és figyelmen kívül hagytuk a fizikai védelem szükségességét, és megtörtént a baj, tegyük azt visszakövethetővé. Mondjuk szereljünk fel kamerákat, ilyeneket ni, mint amit mi is árulunk itt az Olcsóbbaton:

Kültéri kamerák

Két cég is árulja nálunk a plafonokról jól ismert megfigyelőeszközöket, a termékskála a nyolcezer forintostor a kétszáezer fölötti kategóriáig terjed. Találunk itt az egyszerű, egy irányba néző, másodpercenként csak néhány képet rögzítő fekete-fehér kamerától a színes, nagyfelbontású, forgathatón át akár még olyat is, ami IP-alapon webes felületen keresztül ellenőrizhető, és felszereléssel, videószerverrel, valamint szakmai tanácsadással együtt kapjuk meg, van nappal és éjjel is látó, objektívvel, vagy anélkül, válogathatunk kedvünkre.

Genius IPCam Secure 300R

Aztán van itt egy konkrét típus a Genius-tól, 640×480-as felbontásban vesz fel, automata fehéregyensúly és expozíciós idő beállításával pedig alkalmazkodik az aktuális fényviszonyokhoz. Beépített webszervere segítségével továbbítja a képeket, így bárhonnan hozzáférünk a 20 képkocka/másodperccel rögzített videókhoz, amikre ráteszi a rögzítés dátumát is. Aviba vesz fel, JPEG tömörítéssel, és beállítható úgy is hogy mozgás hatására induljon el a felvétel. Képes akár e-mailben is riasztani, a hozzá mellékelt IPView szoftver segítségével egy monitoron akár egyszerre négy ilyen kamera is figyelemmel kísérhető.

Aiptek Sporty Cam

Mindössze 8,5×2,8×2,8cm, így kis méretének köszönhetően könnyen elrejthető, szintén 640×480-as felbontásban, de 30 képkocka/másodperc sebességgel képes felvenni. Akár elemről is működik, így nem csak biztonsági eszközként használhatjuk, hanem akár bukósisakra rögzítve felvehetjük vele first person shooterben azt is, ahogy végigbiciklizünk a körúton, ráadásul direkt erre kialakított csatolófelülete miatt biztonságosan rögzíthetjük is magunkra.

Ajánlott bejegyzések
3dapplebevitelirodatablet pc

Digitális tervezőnaptárak - kézzel írva

8 Perc olvasási idő
Sokan már novemberben gondoskodnak a jövő évi naptárról, mivel munkaeszközük, s van, aki csak több hónapos határidővel tud dolgozni. Általában a szolgáltatóknak…
háztartásotthon

Időkibővítő készülékek

19 Perc olvasási idő
Mégis mikor? Biztosan minden családban elhangzik e költői kérdés, amelyre magunk sem tudjuk a választ. Ezt, vagy azt kéne már csinálni, ablakot…
televízióvideókamera

Okoskütyük a CES 2014-ről

2 Perc olvasási idő
Népeszerű okostelefonok | TOP 20 tablet | Okosórák Lassan véget ér Las Vegasban a világ talán legnagyobb elektronikai és technológia vására, a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük