hardverháztartásjátékoktelefon

Csak mosogat, mosogat

2 Perc olvasási idő
hardverháztartásjátékoktelefon

Csak mosogat, mosogat

2 Perc olvasási idő

Csinálhatnék már egy taget „lakótársam” névvel, annyit írok itt a blogon szegényről (?). Történt legújabban, hogy nemrég új munkahelye lett, ahol, hát mondjuk ki nem keres olyan rosszul, és ezt akarva-akaratlanul is az ember tudomására hozza. Mindez úgy szokott kinézni, hogy alig pár nappal azután, hogy megvette a kicsit több, mint kétszázezres laptopját elkezdte mondogatni, hogy milyen jó lenne egy mosogatógép, és hogy pár hónap múlva vesz majd azt is. Aztán a termékskálát kibővítette hol ezzel, hol azzal, egyszer azt tervezgeti, hogy hova rakja majd a plazmatévét a falon, máskor meg, hogy a tévé mellett majd hol fél el legkényelmesebben a Nintendo Wii.

Ezek mellett a mosogatógép visszatérő téma maradt, viszont mikor felvetődik, akkor most már problémaként vetődik fel – azt most persze ne is vegyük figyelembe, hogy általában én mosogatok kettőnk közül. A probléma pedig nem más, mint a konyha mérete, ahova akármilyen jószándékkal is próbálnánk meg beerőltetni, nem férne be egy mosogatógép, maximum úgy, ha a hűtőt kiraknánk a kamrába, vagy találnák egy akkora mosogatógépet, ami a hűtő tetején elfér. A helyzetbe való belegondolás mindig heves morfondírozásokat szül lakótársam részéről, lévén a hűtőt se szívesen mozgatná, a mosogatógépet meg nem rakná a kamrába stb. Nosza segítsünk hát neki, keressünk minél kisebb mosogatógépet!

Midea Wp5fs

Ez talán a lehető legkisebb mosogatógép az Olcsóbbaton, mindössze négy teríték fér bele, ennyi mélytányér, lapostányér, gyümölcsöstál, bögre és csészealj, valamint négy villa, kés, salátás villa, teáskanál és két merőkanál. Elnézést, de a fél internetet feltúrva sem találom meg a pontos méreteit, viszont az árát igen: 45 900Ft-tal az biztos, hogy a legolcsóbb az Olcsóbbaton.

Electrolux ESF2420

Ebbe már hat teríték fér, mosogatásonként pedig hét liter vizet használ. Négyféle hőmérsékletbeállítás és öt program közül választhatunk, amiből kettő kímélő (Intenzív Care 70 °C, Normal Care 65°C), ezeket késleltetve is el tudjuk indítani. A energiaosztályba sorolható, ami 1050W fogyasztást jelent, miközben tisztítási hatékonysága is A, szárítási pedig B. Méretei: 44,6×54,5x48cm (magasság x szélesség x mélység). Nyolcvanezer forint környékén kapható az Olcsóbbaton.

Bosch SKT5108EU

Szintén egy négy terítékes gép. A mosogatáshoz 9,5 liter vizet használ, tehát többet mint az előző Electrolux, azonban alig több mint 500W a fogyasztása. Öt programból (erős, normál, eco, kimélő, előmosogatás) és háromféle mosogatási hőmérsékletből választhatunk (65°C, 50°C). A leghosszabb program ideje 145 perc, mindezt 53dB zajszinten produkálja a gép. Méretei 45×55,5x46cm (magasság x szélesség x mélység), ára pedig 95ezer forint körül mozog.

Ajánlott bejegyzések
AjándékjátékokKarácsonylegoolcsóbbatOnline vásárlás

Ország játékai 2022-2023

3 Perc olvasási idő
Karácsony végével még nem ér véget a a karácsonyi szezon, mivel nagyon sokan, az ajándékba kapott pénzből már akciósan vásárolnak ajándékokat a karácsonyt követő leárazásokban.
AjándékárzuhanásiphonejátékokKarácsonylegomobiltelefonolcsóbbatOnline vásárlás

Berobbant a karácsonyi láz, idén kevesebbet költ a magyar

2 Perc olvasási idő
Az első adventi gyertya meggyújtásával és advent első vasárnapjával megkezdődött hivatalosan is a karácsonyi készülődés időszaka, ám a boltok polcain már sokkal korábban megjelentek az ünnepi termékek. A karácsonyi árucikkek egyes helyeken már ősz elejétől megvásárolhatók voltak.
3djátékok

Unalmas estékre

7 Perc olvasási idő
Január a kedélyállapot szempontjából a legszürkébb hónap. Elmúltak a sok feladatot adó ünnepek, nagyon sokan a tavalyról maradt szabadságukat akár több hét…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük