appleiphonetelefon

Bemutatkozott az iPhone 4S – ez az eddigi legjobb iPhone

3 Perc olvasási idő
appleiphonetelefon

Bemutatkozott az iPhone 4S – ez az eddigi legjobb iPhone

3 Perc olvasási idő

Remegve vártuk az október 4-ét, már jó előre tudni lehetett, hogy az Apple az ősz folyamán fogja bemutatni az új iPhone-t. Talán Steve Jobs végleges elköszönése – Jobs betegsége miatt átadta az Apple vezérigazgatói posztját Tim Cooknak – is közrejátszott abban, hogy rengeteget vártunk a bejelentéstől; azt pletykálták, hogy nem csak bemutatják az ötödik generációs iPhone-t, de az iPhone 4 egy butított változatát is megkapjuk. Most, hogy túl vagyunk a nagy eseményen, elmondhatjuk: ha a bejelentés nem is ütött akkorát, mint vártuk, az biztos, hogy az iPhone és társai nagyon jó bizniszt jelentenek – eddig 250 millió iOS-es eszközön adott túl a gyártó, több mint 18 milliárd alkalmazást adott el az online piactéren, amiből mintegy 3 milliárd dollár haszon ütötte a fejlesztők markát.

Apple iPhone 4S mobiltelefon - olcsobbat.hu

A tegnap esti főattrakció nem más volt, mint az iPhone 4S, amit a gyártó szerényen csak „a valaha készült legjobb iPhone-nak” nevezett, és hát igaza is van: az iPhone 4S ugyan közel sem olyan előrelépés, mint vártuk, ettől függetlenül az iPhone 4 továbbfejlesztett változatáról van szó, ami erősebb és okosabb is, mint elődei. Kinézetre ugyan semmit nem változott, fekete és fehér színben lesz kapható a készülék, és ugyanazokat a stílusjegyeket örökölte, amiket már az iPhone 4 is magán hordozott. Belül viszont mintha kicserélték volna: az iPad 2-ben is látott kétmagos, A5-ös processzor dübörög benne, ami révén hétszeresére nőtt a sebessége. A hátsó kameráját is kicserélték: ez már 8 megapixeles típus, amivel akár 1080p felbontású HD-videót is készíthetünk, és ha minden jól megy, végre nem azt fogják-e kérdezgetni egy rosszul sikerült fotó kapcsán, hogy vajon iPhone-nal lőttük-e vagy sem.

Az iPhone 4S megjelenésével együtt várható az iOS 5 bemutatkozása is, az operációs rendszer továbbfejlesztett változata több mint 200 újdonságot tartogat a felhasználók számára. Példának említhetjük a Notification Centert, amivel könnyedén és zavartalanul kezelhetjük az értesítéseinket; az iMessage-et, ami egy új üzenetküldő szolgáltatás az iOS-júzerek számára; és ott a most bemutatott Siri is, ami afféle intelligens asszisztens program: elég megkérdezni tőle, hogy „kell-e esernyő a hétvégére”, a rendszer máris előkeresi az időjárás-jelentéseket, de akár arra is kérhetjük, hogy figyelmeztessen bennünket valamire, esetleg adjon tippet a közlekedést illetően. Az iCloud mellett sem mehetünk el szó nélkül: ebben távoli, felhőrendszerek segítségével szinkronizálhatjuk a dokumentumainkat, használjunk bármilyen Apple-terméket.

Az iPhone 4S a gyártó szerint 8 óra beszélgetést bír ki úgy, hogy a 3G-vevő is be van kapcsolva, ráadásul az Apple ígérete szerint a korábbi antennabotrány sem fordulhat elő újra: a rendszer automatikusan váltogat a telefon két antennája között attól függően, hogy éppen küldi vagy fogadja a jeleket, így bárhogy tarthatjuk a készüléket, nem történhet meg, hogy rövidre zárjuk őket, s ezzel elveszik a térerő. Az iPhone 4S három kiszerelésben érkezik, lesz 16 GB-os, 32 GB-os és 64 GB-os változat is belőle, ráadásul az iPad 2-höz hasonlóan a magyaroknak sem kell sokat várniuk rá, az Apple szerint még október végéig eljut az új modell hozzánk is. Külön öröm, hogy az Apple a fizetős garanciaszolgáltatását is kibővítette: az AppleCare+ most már 100 dollárba kerül majd, viszont ezért az árért cserébe két baleset révén bekövetkező hiba számláját is állni fogja a gyártó.

Az Apple természetesen nem felejtett el megemlékezni a többi termékéről sem: a korább iPhone-modellek ára értelemszerűen csökkent, de sikerült faragni az iPod nano árcéduláján is, sőt utóbbit újdonságokkal, például új virtuális óralapokkal is kibővítették, amiket a jelenlegi nano-tulajdonosok ingyen megkapnak majd. Az iPod Touchról is szó esett, amellett, hogy a médialejátszó szintén támogatja majd az iOS 5-t, itt egy fehér modellel is bővült a felhozatal. Az Apple eddig 300 millió iPodon adott túl, az iTuneson keresztül 16 milliárd dal talált gazdára. A Macintosh most nem kapott túl nagy szerepet, a gyártó mindössze annyit árult el, hogy a MacBook Pro és az iMac modellek az Egyesült Államok legjobbjai, világszerte pedig 60 millióan használnak valamilyen Macintosht – az OS X legújabb változatát 6 milliószor töltötték le eddig.

Ajánlott bejegyzések
applemobiltelefonOnline vásárlássamsungUncategorized

Top mobiltelefonok nyárra már 95.000 forintért

1 Perc olvasási idő
A nyári kalandok és nyaralások eljövetelével nagyobb tárhelyre lenne szükséged, hogy megörökítsd az összes fontos pillanatot? Válogass 64, 128, 256 vagy akár…
AjándékárzuhanásiphonejátékokKarácsonylegomobiltelefonolcsóbbatOnline vásárlás

Berobbant a karácsonyi láz, idén kevesebbet költ a magyar

2 Perc olvasási idő
Az első adventi gyertya meggyújtásával és advent első vasárnapjával megkezdődött hivatalosan is a karácsonyi készülődés időszaka, ám a boltok polcain már sokkal korábban megjelentek az ünnepi termékek. A karácsonyi árucikkek egyes helyeken már ősz elejétől megvásárolhatók voltak.
3dapplebevitelirodatablet pc

Digitális tervezőnaptárak - kézzel írva

8 Perc olvasási idő
Sokan már novemberben gondoskodnak a jövő évi naptárról, mivel munkaeszközük, s van, aki csak több hónapos határidővel tud dolgozni. Általában a szolgáltatóknak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük