Fitten és egészségesen okos eszközökkel

okosóra

 

A változásra sarkalló intő jelek

A 21. század nagy dilemmája a globális elhízás kérdése. Magyarország az élvonalban van, a túlsúlyos és elhízott emberek számát illetően. Az okok feltérképezése és a tenni vágyás gondolata már megfogalmazódott, számos szaktekintély foglalkozik e területtel, egyértelműen a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás áll mindezek hátterében. Az állandó rohanás, a nők és férfiak egyenjogúsága, az állandó ingázás, a szakmai és ezzel együtt egzisztenciális, valamint családi háttér megteremtése miatt az emberek kapkodják a fejüket, mindenki igyekszik minden fronton megfelelni, így sajnos többeknek nem marad idejük, egészségük megóvására.

Hívjuk segítségül a technika vívmányait!

Mikor már nagy a baj, sokkal nehezebb elkezdeni mindent, sokan csak egy betegség felismerése után jutnak el arra a szintre, hogy változtassanak, pedig a legfontosabb a prevenció lenne. Nem lesz mindenki maratoni futó, világbajnok vagy olimpikon, nem ez lenne a cél, hanem hogy elkezdjük valahol, felismerve egyéni lehetőségeinket, és korlátainkat. Már napi fél óra sétával is teszünk egészségünk megőrzéséért. Nem vagyunk egyedül, már néhány ezer forintért kaphatóak lépésszámlálók, amelyek segítenek, hogy ellenőrizhessük a megtett távolságot, az elégetett kalóriák mennyiségét, valamint akad olyan is, ami már pulzusmérésre is alkalmas, ezek között is óriási tudásbeli különbség van. Itt a jó idő, még edzőterembe sem kell menni.  Kezdd el ma! !Menj ki a szabadba és sétálj, hidd el menni fog és még jól is érzed magad! Ugyanis az egészségügyi jótékony hatása mellett a mozgás jó közérzetet varázsol, jókedvünk lesz, sokkal könnyebben tudjuk kezelni a napi stresszt, kihívásokat.

Az okosórák széles tárháza

Természetesen ez a kezdet. Az út hosszú, de semmi mással sem kell foglalkoznunk, csak azzal, hogy napról-napra könnyebb lesz, és egyre jobban megy, többet bírunk. Ha már elég fittnek érezzük magunkat, elkezdhetünk futni is. Mindezekhez számos mobil alkalmazás is támpontot adhat, de a technikai modernizáció révén, olyan műszaki kütyük széles körét kínálják a gyártók, amelyek segítségével a haladók már komoly edzésterveket is követhetnek (ha a futásnál maradunk, említem példaként a résztávos futást, amikor meghatározott rövid szakaszokat kell adott időre, vagy maximum pulzus megjelöléssel futni, itt leginkább a gyorsaság a lényeg). Az ilyen összetett edzésterveket az okosórákhoz (GPS-es, pulzusmérős) kapcsolható mobil alkalmazáson keresztül tudjuk rögzíteni, majd Bluetooth-on keresztül tudjuk feltölteni és már indulhatunk is edzeni! Ezek már sok esetben GPS-el rendelkeznek, műholdas jeleken keresztül bemérik pontosan a távolságokat, vagyis minket és az útvonalat, amelyen haladunk. Léteznek még vízálló típusok, hiszen van, aki úszásra használja, például triatlonosok. Árban a különbséget, mint minden műszaki terméknél (a márkát figyelmen kívül hagyva) a funkciók és lehetőségek tárháza adja (színes-vagy mono kijelző, van-e benne GPS, vízállóság, pulzusmérésre alkalmasság). Nekünk pedig aszerint kell döntenünk, hogy milyen célból szeretnénk használni. A GPS-es, pulzusmérős-és vízálló órák általában a legdrágábbak. Léteznek olyan órák, amelyek csuklón is képesek pulzusmérésre, viszont akadnak olyanok, amelyekhez külön pánt vásárlása szükséges, azoknak, akik edzésterveket követnek, vagy élsportolók ajánlott a pulzusmérő öv vásárlása.

Lazulj el! Hallgass zenét! Fülhallgató kell és mozgásra fel!

Táplálkozás

Sportolás közben kikapcsolunk, vannak, akik ilyenkor szeretnek az élet nagy dolgain merengeni. Nem vagyunk egyformák, ez nagy igazság. Azonban ha nem madárcsicsergésre és a természet egyéb hangjaira vágysz, hallgass zenét, lazulj el! Számos típusú és márkájú fülhallgató közül választhatsz, mindenkinek más típus jön be. Lényeg, hogy megtaláld az igazit és hű társad legyen az „énidő” alatt. Léteznek fülbe „bedugós” darabok, amelyek mozgás közben is a helyükön maradnak, nem mozdul el, nem zavar a mozgásban. Vannak, akik nem szeretik, ha a fülükben valami van, mert egyszerűen zavarja, nyomja, nekik kifejezetten ajánlatos az úgynevezett „retro”, fejet átívelő fejpánt, ami viszont elődeikhez képest, sokkal kisebb súlyú és biztonságos érzetet ad, nem esik le. Azoknak, akik pedig attól tartanak, hogy a hőn áhított darab majd útközben észrevétlenül elvész, ajánljuk a hátul összekötő zsinórral ellátott, a bedugós részt egy fül mögé rögzíthető, hosszabbítással rendelkező verziót.

A változás lehetősége bennünk rejlik

De térjünk vissza a másik fontos kérdéskörhöz, ami az egészséges táplálkozás, ugyanis a kettő együtt működik hatékonyan. Ezek a sport órák irányt mutatnak, az elégetett kalóriák számának rendszeres nyomon követése segítséget ad a szükséges napi táplálékmennyiség kiszámításához is. Az órák között megtalálhatóak már a legmagasabb színvonalú termékek is, amelyek szinkronizálhatóak mobiljainkkal, ezen keresztül applikációk széles köre nyújt támogatást a napi bevitt táplálék rögzítésében és vizsgálatában is, összetételük szerint.

A lényeg tehát, hogy akarjunk nagyot álmodni, higgyük el, hogy képesek vagyunk rá és nem utolsósorban fogadjuk el, hogy az eredmény nem azonnal mutatkozik meg. Azonban, ha kitartóak vagyunk, minden nap mozgunk egy kicsit, fokozatosan emelve a mennyiséget, az eredmények is szembetűnővé válnak. Már néhány kilóval könnyebben is sokkal energikusabbak és vidámabbak leszünk, a sikerélmények pedig előre repítenek bennünket és a mindennapokat is szebbé varázsolják.

HTC Sensation XE mobiltelefon – a zeneőrültek okostelefonja

20110924-htc-sensationxe-mobiltelefon-olcsobbat-hu-01

A HTC bemutatta a Sensation új változatát, s bár az XE típusjelzésű telefon hardvere nem változott számottevően, azoknak mindenképpen szimpatikus lesz, akik állandóan zenét hallgatnak: a tajvani gyártó lepaktált a Dr. Dre kezében lévő Beats Audio-val, az új Sensationt pedig már kifejezetten a zeneőrültek számára készítették fel, az ő igényeiket maradéktalanul kielégíti majd az új készülék.

Sony VAIO SA Series laptop – három kulcsszó

20110528-sony-vaiosa-laptop-olcsobbat-hu-01

A Sony legújabb VAIO SA sorozatát jó marketinges módjára akár 3P-s laptopnak is nevezhetnénk, a gyártó ugyanis három szó mentén dolgozta ki az új gép koncepcióját: a notebook egyszerre képviseli a hordozhatóságot (portability), a teljesítményt (performance) és az erőt (power), vékony kialakítása, könnyű súlya révén egyszerre ajánlható a laptopjukat sokat cipelő üzletembereknek és diákoknak is.

Philips SHQ 3000 – minőségi hang vörösben

20100506-philips-shq-3000-fulhallgato-olcsobbat-hu-01

A normál fülhallgatók nagyok és melegítik a fület? A sima “bedugósak” könnyen kiesnek? Akkor íme egy hibrid, ráadásul kiváló hangminőséggel: a Philips SHQ 3000 fülhallgató.