fitneszkiegészítő

Fitneszkütyük az egészséges élet szerelmeseinek

4 Perc olvasási idő
fitneszkiegészítő

Fitneszkütyük az egészséges élet szerelmeseinek

4 Perc olvasási idő

Fejlődik a technológia, ma már nem ehetünk meg semmit, és egy kört sem futhatunk úgy, hogy valamilyen kütyü ne mérné, hogy éppen mennyi kalóriát fogyasztunk, vagy éppen égetünk el, ráadásul ha még nem lenne elég, ezek a szerkentyűk azt is megmondják: mit kell tennünk ahhoz, hogy egészségesebben éljünk, és ne lustuljunk el. Most két olyan terméket mutatunk be a Jawbone Up és a Fitbit Ultra személyében, amit vagy nagyon utálni, vagy nagyon szeretni fogunk – attól függ, szeretjük-e a sportot és az egészséges életmódot!

Kezdjük a meglepőbb kütyüvel, a headsetjeiről ismert Jawbone speciális karkötőjével, ami kizárólag Apple-eszközökkel képes együttműködni – egy ilyen mindenképpen szükséges az Up életre keltéséhez. A karkötőt érdemes állandóan hordani, de aggodalomra semmi ok, ez a kütyü sosem lesz kényelmetlen: három méretben kapható, anyaga nemcsak kiválóan reagál a hőmérsékletváltozásokra és a külső hatásokra, ráadásul egy méterig vízálló is, hovatovább könnyen megszárad. A karkötő egyik végén 3,5 milliméteres fülhallgató-csatlakozót találunk, amit egy speciális adapterrel USB-porttá alakíthatunk át, hogy így szinkronizáljuk az eszközt a többi kütyünkkel, illetve így töltsük fel az akkumulátorát. A telepítés rémegyszerű, ehhez egy ingyenes alkalmazást kell letöltenünk az App Store-ból, majd a csatlakozás után elég követni a képernyőn megjelenő instrukciókat – meg kell adnunk a nevünket, magasságunkat, súlyunkat és a nemünket is. A rossz hír, hogy szinkronizáláskor mindig kábelekhez kell nyúlnunk, vezeték nélküli csatlakozás nincs, de ezt a műveletet úgyis elég egyszer megcsinálni naponta.
Az akkumulátor jól bírja, masszív egész napos használat után is alig merül a tápegység, de azért a gyártó által megjelölt tíz nap is túlzás, ne üljünk fel neki. Az alkalmazás három területen figyeli az a karkötő viselőjét: vizsgálja az alvást, a fizikai tevékenységet és az étkezést is, azaz elolvashatjuk hány órát aludtunk, hány lépést tettünk meg az ébredésünk óta, és mennyi kalóriát vittünk be napközben. Mindezek alapján a rendszer statisztikákat gyárt, amiket összehasonlíthatunk az előző napi eredményekkel, és komplett programokat tervezhetünk meg magunknak az elkövetkező hetekre mondjuk a kalóriaszám csökkentésére. Egyéb kiegészítő funkciók is a rendelkezésünkre állnak: az ételünket lefotózhatjuk a naplónkhoz, az ébresztőt pedig beállíthatjuk, hogy akkor keltsen minket, amikor nem vagyunk mély álomban. És persze mit érne az egész közösségi lehetőségek nélkül? A szolgáltatáson keresztül barátkozhatunk a többi Up-tulajjal, egy közös Feedben hasonlítatjuk össze a statisztikáinkat, sőt kihívásokkal is sarkallhatjuk egymást jobb teljesítményre.

Fitneszkütyük az egészséges élet szerelmeseinek - olcsobbat.hu

A Fitbit már öregmotorosnak számít ezen a területen, az Ultra már a második generációt képviseli ezen a vonalon, elődje ugyanúgy képes volt az étkezés, a mozgás és az alvás vizsgálatára. A kütyü külsőre sem változott sokat, és a hozzákapcsolódó weboldal is meglehetősen hasonló – új funkciók viszont vannak dögivel, például a Foursquare-hez hasonlóan jelvényekkel jutalmazza a rendszer a teljesítményünket, és magasságmérő is került bele, amivel azt figyelhetjük, hány lépést mászunk felfelé. A Fitbit Ultra elődje két évig uralkodott, az alatt a dizájn tökéletes megállta a helyét, így nem is változott sokat: a csíptető headsetre emlékeztet, viszont annyira könnyű, hogy egyáltalán nem érezzük, hogy a ruhánkra tettük. A kütyüben gyorsulásmérő található, illetve egy LED-kijelzőn figyelhetjük, hány kalóriát égettünk el. Érdekesség, hogy ezúttal óra is található a repertoárban – nem is értjük, hogy maradhatott ez ki eddig.
Az Ultrával nem kell kábelezni, egy kis USB-dokkolóba helyezve tölthetjük a kütyüt, illetve ezen keresztül szinkronizálhatjuk az eszközt a Fitbit.com weboldallal. A vállalat ígéretei szerint hét napig bírja a termék egyetlen feltöltéssel – mi azért azt javasoljuk, ne lepődjünk meg, ha addig nem húzza ki. A telepítése ennek sem bonyolult, mindössze néhány percet vesz igénybe az instrukciók követése után. Annyiban helyzeti előnyben vagyunk, hogy ide nem szükséges mobilos alkalmazás, a Fitbit.com ugye egy weboldal, de még a letölthető kliens is elfut bármilyen számítógépen. A kezelőfelület továbbra is átlátható, számtalan funkciót érhetünk el általa – nagy meglepetésekre ezen a területen nem kell számítani. Mint látható apróbb változtatásokat kapott a Fitbit Ultra, de azok mindenképpen létfontosságúak voltak – aki ilyen kütyüben gondolkodik, mindenképpen az új verziót szerezze be!

Ajánlott bejegyzések
fejhallgatófényképezőkiegészítőmobiltelefonUncategorized

Nem fér bele mindaz a képbe, amit mondani akarnál?

1 Perc olvasási idő
Egészítsd ki technikai repertoárod egy selfie bottal! Szerezd be Te is az utóbbi idők egyik legnagyobb slágerét, a selfiebotot! Ne bajlódj a…
húsvétkiegészítő

Házi locsoló ajándékok

3 Perc olvasási idő
Dekorációk és kiegészítők húsvétra | Hasznos kiegészítők a tojásfestéshez | Az igazi tojás helyett… Már csak alig két hét, és ismét készülhetünk…
autókiegészítő

Villogj a verdáddal!

3 Perc olvasási idő
Közkedvelt autóápoló szerek | Autós kiegészítők, alkatrészek | Olcsó autóápoló eszközök Elkerüljük a kéretlen dumát, nem futunk felesleges köröket, inkább rögtön belecsapunk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük