konzolvideojáték

Videojáték minden mennyiségben – bejelentések az E3-ról

5 Perc olvasási idő
konzolvideojáték

Videojáték minden mennyiségben – bejelentések az E3-ról

5 Perc olvasási idő

Konzolok kedvező áron | A legkedveltebb akció játékok | Kormányok autós játékokhoz
Mint minden évben, idén is Los Angelesben ünnepelt a játékipar, a kiadók és a konzolgyártók június első hetére, az Electronic Entertainment Expóra időzítették a legnagyobb bejelentéseiket. Bár a kiállítás a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb meglepetést tartogatott, azért az érdeklődőket így is sok újdonság várta. Ezekből szemezgetünk most!

Érintésérzékeny ma már minden

Természetesen nincs E3 kütyübejelentések nélkül, és bár az új PlayStation és Xbox még nem mutatkozott be, érdekességekből nem volt hiány. A Nintendo ismét elhozta magával a legújabb konzolját, a Wii U-t: bár a Wii utódjával később részletesen is foglalkozunk, ha már összefoglalunk, csak azért is ejtünk róla néhány szót! Aki nem tudná, az új konzol érdekessége, hogy a kontrollerét tulajdonképpen ötvözték egy tablettel: a két analóg kar és a szokásos gombok között egy 6,2 hüvelykes érintőkijelző feszít, amivel nemcsak irányíthatjuk a játékokat, de mindenféle kiegészítő információkat is elolvashatunk rajta.
Ehhez kísértetiesen hasonló újdonságot mutatott be a Microsoft. A SmartGlass nevű alkalmazás okostelefonokra és tabletekre lesz letölthető, és a segítségével belenyúlhatunk az Xbox 360 bizonyos funkcióiba, böngészhetünk vele az Internet Exploreren keresztül, tartalmat sugározhatunk a konzolra (a filmünket például éppen ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk), míg a játékoknál és sorozatoknál kiegészítő tartalmakat kapunk: érdekes példa, hogy a Halo 4-ben a fegyverekről olvashatunk itt bővebben, míg a Game of Thrones nézése közben valós idejű térképpel gazdagodhatunk.
Nem éppen a hagyományos úton
Az idei E3 is remek példa volt arra, hogy a játékipar fejlődésével egyúttal a szokások is megváltoznak. Gondoljunk bele: ma már lényegesen egyszerűbb irányítani a videojátékokat, mint korábban (PlayStation Move, Kinect – ismerős?), ráadásul minden eddiginél egyszerűbben férhetünk hozzá a programokhoz, sokszor már számítógép vagy konzol vásárlására sincs szükség, sőt a boltba sem kell elmenni, hogy lemezen vegyük meg a játékot.
A „cloud gaming” ezt a megközelítést teljesen új szintre emeli. A technológia lényege, hogy maga a játék nem a felhasználó számítógépén fut, hanem egy távoli szerveren, így a játékos tulajdonképpen egy videó történéseire reagál, az utasításokat pedig a szervernek küldi. Mára zavaró késés nélkül lebonyolítható ez a folyamat, és ami különösen fontos, a felhasználónak nem kell drága kütyüket vásárolnia, elég az internetre és a szolgáltatásra bíznia magát. A cloud gaming annyira előretört, hogy múlt héten a két legnagyobb szolgáltató, a Gaikai és az OnLive is bejelentette a maga megállapodását: előbbi a Samsunggal, utóbbi az LG-vel írt alá, aminek köszönhetően a legújabb okostévéken mindennemű extra kiegészítő nélkül játszhatunk a legújabb játékokkal.

A Sony is okozott ilyen téren meglepetéseket. Egyfelől bemutatott egy új kormányt a PlayStation Move-hoz: a kiegészítőbe elég behelyezni a mozgásérzékelős kontrollert, így utána a levegőben tartva vezethetjük az autó- és motorversenyeket. Utóbbihoz ráadásul át is alakíthatjuk az eszközt, a hitelesebb élmény érdekében kihajthatunk belőle két kart. A Wonderbook szintén érdekes kütyü: a „varázskönyv” a PlayStation Eye segítségével elevenedik meg a tévé képernyőjén, az olvasó pedig a történetet virtuális formában is élvezheti – külön érdekesség, hogy az első könyvet a Harry Potterről ismert J.K. Rowling szerzi majd!
Végül még egy fontos hír: a Sony megállapodott a HTC-vel, így jövőben a tajvani gyártó telefonjai és tabletjei is megkaphatják a „PlayStation Certified” plecsnit. Mit jelent ez? Ennek köszönhetően a támogatott készülékek azonnal bekerülnek a PlayStation Mobile platform élvezői közé, ezért ahogy a Sony-Ericsson Xperia Playen, a HTC-kütyükön is játszhatunk majd például klasszikus PlayStation-játékokkal.
Játékok nem is voltak?
Dehogynem! Természetesen naphosszig mesélhetnénk a legújabb játékokról, ezért inkább igyekszünk a fontosabb címeket kiemelni. Mindenekelőtt jön majd Star Wars-játék, ami vérbeli, felnőtteknek szóló akció lesz – ha az újabb filmeket azok bárgyúsága miatt utáltad, ez a program Neked való! Az Electronic Arts újra a Need for Speed: Most Wantedet veszi elő: a 2005-ben megjelent autóverseny felújított változatáért a Burnout-sorozat fejlesztői felelnek, és az új rész természetesen mindenben megfelel a mai kor kívánalmainak.

A Heavy Rain alkotóinak legújabb játéka pazar grafikát és filmszerű játékélményt ígér: a kizárólag PlayStation 3-ra érkező kalandjátékban túlnyomótöbbségben előre beállított jelenetek során, helyes sorrendben kell a gombokat megnyomni, ráadásul a főszerepet Ellen Page játssza majd. Az Injustice mellett sem menjünk el szó nélkül, főleg a Mortal Kombat-rajongók örülnek majd neki: az új verekedős játékban az Igazság Ligájának tagjai esnek egymásnak, egy Batman-Superman csatát mindenképpen érdemes lesz lejátszani! És végül a Watch Dogs, ami az E3 legjobb címe volt egyértelműen: a Ubisoft hackeléssel dúsított akciójátékából ugyan még csak 10 percet láttunk, de abban volt minden – egy okostelefon segítségével bénítottuk meg a jelzőlámpákat, és okoztunk balesetet, és egy partin is intelligensen, mindennemű tűzharc nélkül nyomoztunk. Igazi finomság az állandó lövöldözés közepette, nem?
Bár képeket mellékeltünk, a cikk elolvasása után javasoljuk, hogy túrjátok fel a YouTube-ot az első demófelvételek után – megéri! Az idei E3 ugyan a szakma számára némileg csalódás volt, azért az újonnan bejelentett címek alapján eldőlt: lesz mivel játszani 2012-ben is!

Ajánlott bejegyzések
játékokkonzollogitechnintendoplaystationvideojátékxbox

Konzol körkép - hogyan játszunk ma?

6 Perc olvasási idő
Az utóbbi időben ugyan virágkorukat élik a retro konzolok, mi most mégis inkább a mai korszak éllovasait vesszük nagyító alá. Sőt, abból is…
konzolplaystationvideojátékxbox

Konzolháború: Microsoft Xbox One vagy Sony PlayStation 4?

1 Perc olvasási idő
Microsoft konzolok | Sony konzolok | Még több konzol >> Karácsony előtt piacra került mind a két várva-várt konzol. Eljött a generációváltás…
konzolvideojáték

Grand Theft Auto V – a Guinness rekord halmozó

1 Perc olvasási idő
Sony konzolok | Microsoft konzolok | Akció videójátékok Szeptember 17-én jelent meg a Grand Theft Auto V, amely néhány nap alatt szinte…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük