applehardveriphonetelefon

Mégsem olyan tökéletes az iPhone?

3 Perc olvasási idő

Alig telt el egy hónap, mióta Steve Jobs bejelentette az Apple legújabb termékét, a kéziszámítógépet, telefont és hordozható médiajátszót tömörítő iPhone-t, máris rengeteg kritika illette a boltban még nem is kapható eszközt. A különböző vélemények pár fontos pont körül csoportosulnak, érdemes ezeket végigfutni gyorsan:

1) Zárt hardver: a telefon memóriája nem lesz bővíthető a manapság már egyre olcsóbb, különféle szabványú memóriakártyákkal. Azaz a vásárláskor meghozott döntést (4 vagy 8 gigásat vegyek?) később nem tudja megváltoztatni a vevő, míg ez a tenyérgépeknél és zenelejátszóknál manapság már teljesen alapvető dolog. Ugyanez igaz a házilag nem cserélhető akkumulátorra (egyre több iPod-felhasználó küzd az elöregedett akkumulátorát horribilis összegért cserélő márkaszervizekkel) és arra, hogy nincs mód később sem GPS-vevő csatlakoztatására.

2) Zárt szoftver: az Apple határozottan kijelentette, hogy alkalmazásokat csak az általa szervezett fejlesztői környezeten keresztül, az ő jóváhagyásukkal lehet majd fejleszteni az iPhone-ra. Ezzel elejét veszi annak, hogy más környezetben, kéziszámítógépeken már rég létező és megszokott programokat, megoldásokat az ő telefonjukon használjanak és rákényszeríti a készülék vásárlóit arra, hogy az Apple és szerződött partnerei technológiáját használják — ez sokakat elriaszthat, mert ezzel kiszolgáltatottá válnak egy-egy cég kénye-kedvének.

3) A 3G-támogatás hiánya: hiába érhető el egyre több helyen a vezeték nélküli szélessávú kapcsolatot lehetővé tevő harmadik generációs mobilhálózat, az Apple telefonja ezt nem támogatja, csupán a jóval lassab, a 2 és 3G közti átmenetet jelentő EDGE-et. Emellett az USA-ban kizárólagosan a Cingular mobilszolgáltató hálózatán lesz használható a telefon, ami más szolgáltatók előfizetőinek komoly problémát jelenthet majd.

4) A billentyűzet hiánya: míg a több érintést egyszerre érzékelő (ún. multi-touch) érintőkijelző látványos megoldásokat tesz lehetővé, intenzív használat mellett hátrányai is lehetnek. Míg egy rutinos felhasználó egy telefon billentyűzetén SMS-írási módszerrel vagy az egyes okostelefonok kisméretű QWERTY-billentyűzetén odanézés nélkül vagy akár sötétben is gyorsan tud gépelni, ez egy érintésbeli visszajelzés nélküli megoldásnál sokkal nehezebb lesz. Ez pl. hosszabb emailek megírásánál (amit pedig a beépített kommunikációs rendszer messzemenőkig támogatna) nagyon komoly gond lehet.

+1) Lehet, hogy nem is iPhone lesz? Az Apple-nek ugyanis komoly gondjai akadhatnak a termékének nevével, lévén az iPhone trademark a hálózati eszközök területén piacvezető Cisco birtokában van régóta, és a cég egy ideje VoIP telefonokat is forgalmaz hasonló néven. A két cég hosszú ideje tárgyalásokat folytatott az ügyben, azonban az Apple a megállapodás létrejötte előtt minden kompromisszum lehetőségét felrúgva jelentette be, hogy ezen a néven fogják kiadni telefonját. A Cisco már a bejelentés másnapján sajtóközleményben tudatta, hogy perelni fog a névhasználat jogáért, ami jogi vitának hatalmas költségei megmutatkozhatnak a termék árában is — hacsak nem visszakozik és változtatja meg a telefon nevét az Apple, ami nem tűnik jelenleg túl valószínűnek.

Ajánlott bejegyzések
3dapplebevitelirodatablet pc

Digitális tervezőnaptárak - kézzel írva

8 Perc olvasási idő
Sokan már novemberben gondoskodnak a jövő évi naptárról, mivel munkaeszközük, s van, aki csak több hónapos határidővel tud dolgozni. Általában a szolgáltatóknak…
appletablet pc

Tablet újdonságok - mi várható 2013 végéig?

1 Perc olvasási idő
Apple iPadek | Androidos tabletek | Windows 8 táblagépek Már csak 67 nap van hátra ebből az évből, de tablet fronton még…
appleiphonemobiltelefon

Jöhet az ujjlenyomat-olvasó Androidos okostelefonokba is

1 Perc olvasási idő
Apple iPhone-ok | TOP 20 Androidos mobil | Még több okostelefon >> Megirigyelték a mobil gyártók az Apple-től az iPhone 5S Touch…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük