Nem, továbbra sem, a múltkori videókártyás post után sem kaptunk kedvet ahhoz, hogy saját magunk állítsunk össze alkatrészekből komplett konfigurációt, azt viszont szívesen megnézzük, hogy mások ezt hogyan és milyen árban csinálják, illetve, hogy milyen árban tudnák csinálni Önök, ha az Olcsóbbatról szereznének be hasonló tudású konfigot.
Árulunk ugyan előre összerakott gépeket is, azonban ugye mivel a konkurenciát fogjuk vizsgálni, pont olyan konfigurációt nehezebben találnánk az Olcsóbbaton, mint amilyet a másik oldal megálmodott, ennek megfelelően mostani tesztünket a következő metodika szerint fogjuk lefolytatni: kiválasztjuk a konkurencia által árult egyik irodai gépet, és szépen sorban elkezdjük felépíteni azt a nálunk kapható alkatrészekből. Persze nem lesz teljesen egyforma, így az árakat is csak viszonylagosan fogjuk tudni belőni, és az eredmény is az lesz, összehasonlításnak azonban mindenképp érdekes. Vágjunk is bele!
A név kötelez, gondolkodtam el ezen a minap, és ha már elgondolkodtam, eszembe jutott az Olcsóbbat, hiszen mi más is járna a fejemben, és ha már eszembe jutott, azon is elgondolkodtam, hogy vajon tényleg olcsóbb-e az Olcsóbbat. Valamint ha már ez a nevünk, akkor sürgősen ki kell próbálni, hogy tényleg azok vagyunk-e, avagy esetleg azonnal javasoljam a főnökeimnek, hogy foglaljuk le a drágábbat.hu domaint, és költözzünk át oda, de izibe. A város tele van laptopokat reklámozó plakátokkal, így hát most laptopokon fogjuk tesztelni az Olcsóbbat olcsóságát, a tesztelés metodikája pedig a következő: olyan nagyobb laptop-viszonteladó cégeket választottam, amik nincsenek fenn az Olcsóbbaton, aztán egyszerűen összehasonlítottam a bruttó áraikat a mieinkkel, arra persze gondosan ügyelve, hogy az összehasonlított típusok konfigurációja lehetőleg ugyanaz legyen, ugyanis ez típusonként is hajlamos valamennyire eltérni.
Négy laptopot hasonlítottam össze ily módon, utolsó versenyzőként a mi oldalunkon megjelenő Google Adsense hirdetésként jött szembe a konkurencia, hát gondoltam kihívom őket is, és ha neccesen, de ebben a menetben is nyert az Olcsóbbat, ahogy többnyire a többiben is. Ahogy alant látszani fog a tovább linkre kattintva, kínálatban is jók vagyunk, hiszen van olyan termék az összehasonlítottak között, ami máshol nem kapható, sőt, gyengébb pillanataimban nem általlottam volna Acer Ferrari, Apple, vagy Sony Vaio altípusokat betenni az összehasonlításba, azonban lett volna köztük olyan, ahol egyedüli versenyzőként tudtam volna kihozni olcsóságos önmagunkat. De ne is csigázzunk tovább, az eredmény itt látható, mindenki elgondolkodhat rajta: