A legnépszerűbb mobiltelefonok | Közkedvelt tabletek | A stílus előfutára: Samsung Galaxy Note
A Dellnél még nem egészen tudtuk hova tenni, a Samsungnál elfogadtuk, mert úgy tűnt: a dél-koreaiak azért csináltak ilyet, mert megtehetik. Mostanra pedig nagyon úgy fest, hogy az öthüvelykes, „se nem tablet, se nem mobiltelefon” kütyükből külön termékkategória válhat, ahogy egyébként ezt már a Samsung is igyekezett tudatosítani az emberekkel a Galaxy Note-tal – talán éppen ez az oka, hogy utóbbi nem hasalt akkorát a kasszáknál, mint a Dell Streak, sőt ahhoz képest kifejezetten sikeres lett. Most itt a legújabb trónkövetelő, a változatosság kedvéért szintén Dél-Koreából, az LG a Mobile World Congress falain belül mutatta be az Optimus Vu-t.
A legnépszerűbb mobiltelefonok | A legjobb tablet PC-k | További formabontó Asus-termékek
Izgalmas termékkel rukkolt elő az Asus a barcelonai Mobile World Congressen, igaz, a PadFone bejelentése nem mondható túl frissnek, elvégre a gyártó már tavaly bemutatta az új kütyüt. A második premier előnye viszont kétségtelen: nyilvánvalóan eddig tartott az Asus számára, míg a PadFone „három az egyben” koncepciója letisztult, és végre konkrétumokat is megtudhattunk a fejlesztésről. De mit is jelent ez az új koncepció? Nemes egyszerűséggel az utóbbi idők egyik legérdekesebb, és legnagyobb jövő előtt álló ötletét.
A legkeresettebb mobiltelefonok | A legújabb tablet PC-k választéka | Olcsón is lehet okostelefont venni!
A héten rendezték meg Barcenolában a Mobile World Congresst, ahol a legnagyobb készülékgyártók is előhozakodtak legfrissebb bejelentéseikkel. A bemutatott termékek között új Samsung-, Nokia-, Asus- és HTC-telefonok is szerepelnek többek között, összeállításunkban arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk őket néhány szóban. Természetesen ez csak a kezdet: a közeljövőben sorra vesszük az érdekesebb termékeket, és bővebben is szót ejtünk majd róluk a blogon.
A legnépszerűbb tablet PC-k | Tablet néhány tízezer forintért | Olcsón is lehet Apple iPadet venni!
Közel két éve, hogy az első iPad boltokba került, azóta a tabletek piaca szárnyal, fejlődik, az új kihívók változatosabbnál-változatosabb, jobbnál-jobb funkciókkal igyekeznek elkápráztatni minket. Két év után, idén az Apple bejelenti a harmadik generációs iPadet a hírek szerint, így akár a tavasz gigászi párbajnak adhat színteret, miután a napokban a Samsung is előállt a Galaxy Tab első számozott, közvetlen utódjával, a Galaxy Tab 2-vel.
Szalad az idő. Az idő pénz… Ezek a mondatok, szólások elég gyakran kicsúsznak a szánkon. Nem mintha, nem lenne igazság alapjuk, de azt is jól példázzák, hogy mennyire az idő rabjai vagyunk. Sosem elég számunkra 24 óra, hogy elvégezzük minden munkánkat, családi és baráti életet éljünk, illetve pihenjünk vagy akár gondot fordítsunk önmagunkra. Látszólag mindig kiszaladunk az időből. A világ minden idejéből. Pedig sokszor észrevétlenül suhan el mellettünk.
A Sony sem akar kimaradni a buliból, a gyártó tavaly mutatta be két tabletjét, amik a fantáziadús Tablet S és Tablet P nevet viselik. Mindkettő gép androidos, viszont kétségkívül érdekes darabnak számítanak – hogy miért, az alábbiakban részletezzük. Érdekesség, hogy a Sony annak idején teljes mértékben magára vállalta a tabletkészítés feladatát, az Ericssont kihagyva a játékból, a saját neve alatt adja ki a készülékeket, azonban ez csak tavaly volt meglepő: azóta tudjuk, hogy a Sony kivásárolja a svéd vállalat a Sony Ericssonból, így idén már több olyan okostelefon is megjelenik, amin kizárólag a japán cég logója szerepel.